2013. augusztus 23., péntek
8.rész
A Csütörtök és a péntek hamar eltelt. Egész nap ének és táncpróbák. Aztán az egészet egybe. Teljesen elfáradtam a nap végére ahogy mindenki. Ezért nem is nagyon volt időnk másra sem kedvünk. Luke keltett mint általában, de a nap további részében nem sokat beszéltünk. Esténként bejött jó éjszakát kívánni és körülbelül ennyi. Harryvel sem beszéltem valami sokat de pénteken hozott nekem egy kávét a próbára. Nagyon aranyos volt tőle. Esténként pedig ő is bejött beszélgetni bár mindig Luke után ami annyiban volt fura, hogy pont két perccel utána jött, mindkét nap. Amber azóta sem hívott ezért én sem kerestem őt. Mondjuk időm sem lett volna rá. De mindegy. Ma már szombat, ma lesz az előadás és a nap amikor apu találkozik Harryvel. Nem tudom mire számítsak. Remélem nem említi meg neki, hogy tetszik nekem. Az elég kellemetlen lenne. Nem sokára itt az idő, de előtte még van a főpróba és az előadás.
-Jess te jössz. -kiabálja L.A. a színpadról ezért el veszek egy mikrofont és elindulok a színpadra.
..
Izgatottan állok a színpad mellett, kevesebb mint öt percem van és én következem. Rettenetesen izgulok most a nagyszüleim és pár barátom is eltudott jönni, persze Amber nem. A kezemet tördelem és kezdek pánikolni. Mi van ha elrontom és mindenki kinevet? Nem erre gondolni sem akarok. A gondolataimból egy kéz rángat ki ami a vállamra nehezedik. -Izgulsz? -kérdezi a kéz tulajdonosa, de a hangjából felismerem, hogy ki az. Szembe fordulok vele és ragyogó zöld szemeibe nézek. Tényleg azt mondtam, hogy ragyogó? Atyaég. -Egy kicsit. -hazudom, mert még sem mondhatom, hogy mindjárt megörülök. -Nem lesz semmi baj. Megint fantasztikus leszel. -megölelt és pedig beszívtam ezt a fantasztikus 'Harry illatot' ki kell derítenem mit használ. -Ne mond el senkinek de én neked szurkolók. -súgta a fülembe amitől elnevettem magam. -Jessica készülj.-hallottam egy hangot a távolból ezért elengedtem Harry-t. -jó leszel.-mondta még utoljára és elindultam a színpad felé. Nagyon sok ember rohangál itt ilyenkor, hangosítók, világosítók, meg mindenféle ítók. Oda álltam a helyemre és vártam, hogy az előttem lévő lejöjjön a színpadról aki most Kim.
Hangos tapsvihar kíséretében sétál le a színpadról, a haját dobálja és idétlenül vihog. -Sok sikert lúzer. -mondja nekem és egy gúnyos mosollyal az arcán sétál el mellettem. Úristen ennek mi baja? Mindegy is mert már én következem ezért nincs időm ilyesmiken rágódni. Kisétálok a színpadra felcsendül az első akórd és elkezdem a számot. Megpillantom a sorok közt az apámat és a nagyszüleimet amitől elszáll az idegességem és remekül tudom énekelni a dalt. Mikor véget ér leeresztem a kezem és körbe nézek a nézők közt. Mindenki tapsol és fütyül amiből arra következtetek, hogy jól csináltam, de még a zsűri hátra van. A műsor vezető Mario Lopez sétál mellém. -Jessica ez remek volt. Legalábbis nekem tetszett de hallgassuk meg a zsűrit. Simon?-minden szem Simonra szegeződik aki előre hajol és megköszörüli a torkát. -Jessica gratulálok, tényleg jól csináltad. És annak ellenére, hogy múltkor első lettél ugyanúgy készültél és oda figyeltél mindenre, ami nekem nagyon tetszett. Persze még nem vagy tökéletes de nagy esélyed van a győzelemre. -bólintott én pedig el sem hittem amit mond. -Nagyon köszönöm. -nyökögtem. Mindenki remek kritikával illetett ami nagyon jól esett. Még útóljára meghajoltam és lesétáltam a színpadról. Az utánam következő az It's Midnight Red-volt sok sikert kívántam nekik és hátra siettem. -Remek voltál. -jött oda Harry és átölelt. -Köszönöm -súgtam neki. Kicsit eltávolodott, hogy a szemembe tudjon nézni. -Mondtam, hogy jó leszel. És még Simon is megdicsért ami nagy szó. -mosolygott azzal az örülten sexy mosolyával. Mire elpirultam és ő újra átölelt. Becsuktam a szemem és belélegeztem az illatát. -Gratulálhatok én is? -hallottam egy hangot magam mögül. Kinyitottam a szemem és elengedtem Harry-t. Megfordultam és Lukeal találtam szembe magam. -Jó voltál. -mondta és átölelt elég erősen. Persze nagyon jó barátom de valahogy Harry ölelése jobban esett. Mikor elváltunk rá mosolyogtam és szememmel Harry-t kerestem de nem láttam. -Meg keresem apámat. -mondtam Lukenak. -Megismerném. -mondta amivel meglepett de azt mondta apa, hogy vele nem akar megismerkedni, és ha oda viszem akkor ő ezt szóvá is teszi ami rettenetesen kínos lenne ezért nem tehetem. -Utál ismerkedni egyik barátomat sem mutattam még be neki. Vagyis de Ambert ismeri de mikor bemutattam mindenre megjegyzést tett. És még most is piszkálja mindennel. Szóval inkább ne. -igazából nem nagyon hazudtam mert tényleg nem szeret ismerkedni a barátaimmal. Csak azt mutatom be neki akivel meg akar ismerkedni, és most Lukeal nem akar. -Oké. -mondta és elment. Talán megbántottam? De csak védeni akarom. De nem nagyon tudtam ezzel foglalkozni mert az apám már ott is volt. -Az én kislányom. -ölelt meg és puszit nyomott az arcomra. -Én is örülök neked apa. -törtem ki a szorításából. -Na hol van az a Harry gyerek? -kérdezte mire nekem már rossz előérzetem volt. -Apa ugye nem fogsz vele szemét módon viselkedni? -tettem csípőre a kezem. -Nem csak meg akarom ismerni na hívd ide. -utasított én pedig bólintottam és elkezdtem Harry-t keresni. A folyosó végén hallottam Kim nevetgélését gondoltam ott lesz. Ezért elindultam a hang irányába, és bingó ott volt Harry, aki nem tűnt olyan vidámnak mint Kim. Oda sétáltam -Harry az apám szeretne megismerni. -próbáltam mosolyogni de elég kínos volt a helyzet. -Ja igen akkor menjünk is. -indult el és láttam a meg könnyebülést az arcán. -De éppen beszélgettünk. -mondja Kim és vissza húzta Harryt. -Később befejezzük. -nyugtatta meg Harry. -Mért van az, hogy ha megjelenik ez a csaj engem semmibe veszel? -akadt ki Kim. -Mondtam, hogy később megbeszéljük melyik körömlakk áll neked jól. De most az apjával kell találkoznom. -kezdett Harry is ideges lenni én pedig úgy éreztem, hogy nem kéne itt lennem. -Mi az, hogy kell? És mért mondod el neki, hogy miről beszélünk? -most már nyafogott. -Oké majd később találkozol vele, semmiképp nem akartam megzavarni.. -nem tudtam milyen szót használjak erre - ezt. -intéztem el ennyivel. -Ne hülyülj már. Kim majd vár az apádnak megígértem, hogy megismerem. Na menjünk. -húzott magával Kim pedig úgy nézett ki mint aki mindjárt sírógörcsöt kap.
Mikor már jóval elhagytuk Kim-et óda szóltam Harry-nek. -Figyelj ott maradhattál volna. Látod, hogy kiakadt. -mondtam. -Túléli. Na merre van? -kérdezte és felém nézett. -Ott. -mutattam az apám felé. Elindultunk felé mikor meglátott elmosolyodott és elköszönt az embertől akivel eddig beszélt. Mikor oda értünk hozzá nem tudtam mit kéne tegyek vagy mondjak de hál istenek Harry kimentet. -Harry Styles. -nyújtotta a kezét apám felé. -James Prince. -fogadta el a kezét és megrázta. -örülök, hogy megismerhetem Mr.Prince. -mondta Harry. Anyám milyen illedelmes és aranyos. -Részemről a szerencse, és nyugodtan szólíts James-nek. -mondta apám amivel meglepett mert sosem ajánlja fel ezt egy barátomnak sem. -Te is énekelsz? -kérdezte apám. -Igen egy együttesben éneklek. One Direction. -mondta Harry. -Ja igen hallottam már rólatok. Jessicának egész nap rólatok áradozott. -mondta az apám mire én elsüllyedtem volna szégyenemben. Igaz párszor említettem neki őket de egész nap áradoztam? Harry felnevetett én pedig még jobban elpirultam. -Apa. -szóltam rá fenyegetően, hogy hagyja abba az égetést. -Semmi baj Jess. tudom, hogy te vagy a legnagyobb rajongó. -húzta az agyamat Harry. -Az enyhe kifejezés. -folytatta az apám. Remek ezek össze fogtak ellenem. -Aha szeretnéd. -löktem meg Harry vállát. -Nagyon szeretném. -nézett a szemembe és pimaszul mosolygott. Én pedig nem tudtam, hogy most mire is érti. -Egyébként kislányom remek voltál ma. -mondta az apám, kizökkentve az én kis világomból. -majd keresd meg a nagyszüleidet is. -mosolygott rám. És akkor apa háta mögött megjelent Luke. Lenézően nézett Harry-re aztán rám. Ne! Most biztosan azt hiszi, hogy őt nem akartam bemutatni Harry-t meg igen. Ajjjj....
Köszi, hogy elolvastad.5 komment és hétfőn jön a következő rész. Remélem tetszett:) Egyébként a vége Happy legyen vagy szomorú? :) L.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
jajj olyan jó lett:))ha apám ilyeneket mondana annak aki tetszik biztos megfolytanám de ez tök cuki volt:)és szerintem nagyon happy legyen a vége!:))de azért remélem még sokáig irod!:)puszi:*
VálaszTörlésköszi:) még nagyon sok mindent tartogatok szóval még sok rész lesz:) L.
Törlésjuj nagyooooon jóóó!!gyorsan kövit!!!ja és +1 felíratkozód is van!! :)
VálaszTörlésköszönöm:) este jön:* L.
Törlésjobb blogot még nem is olvastam!:)hozd gyorsan a kövit:)
VálaszTörlésköszönöm:))
TörlésAw ez milyen jó lett!:)Harry olyan kis édes,na és Luke őt egy kicsit sajnálom.Legyen happy a vége.;)
VálaszTörlésköszi :)
Törlésnagyon jó*-*
VálaszTörlésköszi(:
Törlés